Ismét felmerült a kérdés az ismeretségi körben, hogy miért is nem maradnak meg a fácskáim, ha nemrégiben ültettem el. Nos, röviden tömören megpróbálom a faültetés menetét leírni.
A faültetés ideje ősszel levélhullástól a fagyokig, ezután tavasszal a fagyok elmúltától rügyfakadásig van.
Akár szabadgyökerű, akár konténeres fákat ültetünk, az első év mindenképpen a gyökeresedéssel telik, ezért érdemes a fát megmetszeni, hogy túl sok lombja ne lehessen, ellenkező esetben nagyobb a veszélye, hogy nem képes megeredni, mert a kevés gyökérnek túl sok lombot kellene eltartania.
Következő lépés az ültető gödör. Minél nagyobb, annál jobb. Ha a fa földlabdájánál jóval nagyobb gödröt ásunk, azzal a begyökeresedést segítjük elő, hiszen a visszalapátolt föld lazább lesz, mint ha ki sem ástuk volna, ebben jobban fejlődnek majd az újonnan hajtott gyökerek. A gödör alján ugyanezért célszerű fellazítani a földet, hogy a lefelé induló gyökerek is laza talajban növekedhessenek, egy ideig. A gödörbe beállított fához a földet a kitermeléssel ellentétesen rakjuk vissza. A talaj felső rétege ugyanis humuszban gazdagabb, itt bomlik le az avar, tehát sokkal több tápanyagot tartalmaz, mint a lejjebb levő részek. Pont ezért jó az, ha ültetéskor ez a tápdús réteg kerül a gyökerek köré. Az ültető gödörbe visszatermelt földet felturbózhatjuk egy kis érett marha trágyával, vigyázva hogy közvetlenül a gyökérzetre ne lapátoljuk rá. A talajt sok vízzel jól iszapoljuk be ültetés után, és tömörítsük is taposással a gyökerek köré. A gyümölcsfákat minden esetben célszerű kikarózni is.
Most már nincs más hátra, mint megvárni, míg a fácskánk erőre kap és szép nagyra nő!
https://www.facebook.com/somogyikert/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: